Kollégáink a Magyar Mérnöki Kamara továbbképzésén tartottak előadást

2022. április 28-án tartotta a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata a Klímavédelmi szakértői tanúsítás éves kötelező továbbképzését, melyet a helyszínen közel 30, online formában pedig több mint 100 mérnök hallgatott. Az eseményen tanszékünk négy oktatója tartott előadást: Dr. Buzási Attila egyetemi docens a “A klímaváltozás gazdasági-társadalmi hatásai és költségei” címmel bevezette az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás legfontosabb eredményeit és trendjeit, külön kiemelve az éghajlati és a társadalmi-gazdasági hatások közötti összefüggéseket. Második előadóként Dr. Valkó László címzetes egyetemi tanár “Az EU környezetpolitikája a klímaváltozás tükrében” c. prezentációjában a történeti összefüggések a jelenkori szakpolitikai kihívásokkal kerültek együtt tárgyalásra. Dr. Princz-Jakovics Tibor egyetemi adjunktus „A mérnöki gyakorlathoz kapcsolódó  ÜHG számítási módszertanok és ellentételezési lehetőségek esettanulmányokon keresztül” című előadásában az általános módszerek ismertetése után két esettanulmány keretében foglalkozott az egyedi számítások és a kapcsolódó ellentételezések tervezési gyakorlatban való alkalmazhatóságával. Dr. Horváth György Ádám egyetemi adjunktus „Tiszta technológiák alkalmazásának erőforrás oldali korlátai” c. prezentációjában az erőforrások tipizálása, megújulási képességei és az árazás problematikája került megvitatásra. Ezúton is köszönjük a Magyar Mérnöki Kamara meghívását, a visszajelzések alapján a résztvevők pozitívan nyilatkoztak az előadásokról, illetve az MMK oldaláról is a lehetséges további együttműködések kérdése merült fel.